2019-ben a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, az ÁGOTA Alapítvány – az állami gondozásban élő és veszélyeztetett fiatalok támogatásáért- és a Szeged-Csanád Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató törekvéseinek támogatása érdekében „Válts egy csokit mosolyra„ elnevezéssel idén hatodik alkalommal tett közzé felhívást a gyerekek és fiatalok felé. A szervezetek közös célkitűzése segíteni azoknak a gyerekeknek, akik szülők, család nélkül maradtak.
2019-ben már harmadszor neveztünk be a csokigyűjtő jótékonysági akcióba. Tanulóink úgy gondolták, hogy úgyis olyan sok mindent kapnak: iskolatejet, iskolagyümölcsöt, mézes reggelit, igazán ők is adakozhatnának. A leginkább megfelelő lehetőség a csokigyűjtés volt. Mindenki igyekezett egy-egy édességgel hozzájárulni az örömszerzéshez. Napról-napra egyre jobban teltek a dobozok. Az akció végére egy nagy papírláda telt meg édességgel: 6 doboz bonbonnal, 3 ajándékcsomaggal, 2 db nagy tábla-, 81 db tábla csokival, sok-sok apró csokoládéval és egy csokimikulással. Sok kisdiák még a mikuláscsomagjából is adományozott.
Reméljük, hogy sok kisgyereknek tudunk az idén is örömöt szerezni!
>>>KÉPEK<<<