7728 Somberek, Rákóczi Ferenc utca 21.
06 30 829 6138
siskola@altisk-somberek.edu.hu
X46.0804827 - Y18.6596983
2019. június 7-én nagy volt a nyüzsgés, sürgés-forgás az iskolánk udvarában. A sok gyerek mosolyogva, hátitáskájuk szárát szorongatva gyülekezett, azonban valami mégis más volt, mint a megszokott reggeleken. Az iskolatáskákat ugyanis leváltották a sporttáskák: gyereknapra készülődtünk.
 
7:40-kor nem a termekbe, hanem 10 csoportra felosztva a pályára sétáltunk fel. A 10 csoport 10 állomáson keresztül élvezhette a fizikai- és szellemi megpróbáltatásokat. A feladatok igazán változatosak voltak, ugyanis Timi tanár néni és Hilda tanár néni fejtörőikkel az agytekervényeket, míg a többi pedagógus feladata a gyerekeket mozgatta meg.
 
Eszter tanár néni egy vicces sorversennyel készült, ahol a sor végéből egy mutogatást kellett a szomszédos tanulónak bemutatni, s a sor elején valami egészen más lett belőle. Viola tanár néni elővette gyerekkora kedvencét, a zsákban ugrást, emellett öltöztetős feladatban is helyt kellett állniuk a gyermekeknek. Ildikó tanár néni feladatának igazán örültek a kicsik és nagyok, ugyanis a fejük fölött töltögetett vízből cseppent néha a fejükre is, ami jól esett ebben a nagy hőségben.
 
Veronika tanár néni és Anikó tanár néni közös állomásán a tanulók bemutathatták tudásukat egy akadálypályán és a puzzle kirakásában is. Gabi tanár néni labdás sorversenyeit az általa hozott találós kérdésekkel pihenhette ki mindenki.
 
Ha már megmozgattuk mindenünket, Erika tanár néni odafigyelt a finommozgásra is, hiszen nála csipeszekkel kellett kavicsokat gyűjteni és szmájlit kitenni belőlük. A gyerekek is legalább annyira mosolyogtak e játék közben, mint az elkészült remekművek.
 
Zsani tanár néni, hűen önmagához, táncos feladattal készült, a már gyerekkorunkból jól ismert „újságpapíron táncolást” gyakorolhatták nála a gyerekek. Az éneket kedvelő gyerekeknek kedvezett Éva tanár néni állomása, ugyanis a tánc után ott bemutathatták énektudásukat is.
 
Az állomásokon a csapatok aláírást kaptak, amellyel a végén bizonyíthatták, hogy minden helyszínen megjelentek és kiválóan teljesítették a rájuk bízott feladatokat.
 
Amikor kellőképpen elfáradtunk, Korsós Bandi bácsi finom paprikás krumplija várt minket, amiből mindannyian jóízűen ettünk. Azonban úgy éreztük, az ebédet le kell mozognunk… így táncra perdültünk, focizni kezdtünk, fogócskáztunk, sőt, Erika tanár néni egy jó kis kötélhúzó versenyt is rendezett, amelyben a 7-8. osztályos fiúk kihívták ellenfélnek az iskola többi tanulóját. A verseny végül döntetlennel zárult, ugyanis szép számban nyert kört mindkét fél.
 
A gyerekek elmondása alapján nagyon jól érezték magukat kivétel nélkül minden állomáson és az utána következő ebéd közben is. Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk, ugyanis éppen ezen a napon érkezett meg igazán a nyári meleg. A pedagógusok pedig tudták, mi kell a gyerekeknek a hőségben: Klári tanár néni a többiekkel jégkrémeket osztogatott, amire – természetesen – nem mondott senki nemet.
 
Kosztyu Viola